Elernyed a kezem… Engedem… Hullok, hanyatlok, satnya vagyok… Bár horgadnak bennem a vágyak, de alábbhagynak. Szállnak, elhagynak, önmagamtól elmarnak. Hogy szomjazzam önmagam, hogy fojtsam a folyvást folytatást… Ugye nem érted? Lényedtől idegen a lényeg,…

És mennyi névtelen áldozat...Mennyi kín, porladó csontok a jéggé dermedt éjszakában.De a fájdalom nem felejt.Hamut lehelnek az ajkak, vérzik a tenger...

Örülök, hogy nem lettem féreg, veled nélküli lényeg. Dolgozik a vese, mérgeit izzadja a gyomor. Forgok, pörgök, tombol a nyomor… Eljöttél újra, de minek… Ringyó tested maga a teszted… Azt se tudom, ki vagy, nem is akarom, egyedül forog velem a bús körhinta, mint…

Szemetekben oldatlan révület, vállatok, mint fában a szálka, feszül… Így rohasztott el a kor titeket, remegő kezeken erezetté váltatok, hamuszürke az  iszamos vér. Csordákká ordított magatok vagytok. A naggyá züllött Ti! Fészkei gyilkos delejnek, robbanni készülő…