Oldódó köteleid görccsé tekernek, tart még a rost, megfog, foszlik a bőr, fejed alatt némán sikolt a hús, így rohad el veled. Majd csöndes lesz minden, újra csak csönd a nyirkos gödörben. Már nem, s ugyanúgy itt vagy még, karcosak így a tűnő pillanatok. Ládában folyik szét…