Csak fekszem… A vér végigfolyik bennem, de minek… Kinek? Fekete pillangók repkednek. Bár tudnám, hogy hol vagyok, minek vagyok, kinek vagyok. És miért? Bilincsek törik a kezem, bárcsak szabadulhatnék. De végigszüremlik bennem életem filmje. A film, mely sose forgattak le. Senkik. A senkik. A számomra idegen jenkik… Ülök, már nem fekszem: idáig jöttem, csak eddig értem. Értem. Mindenkivel. Senkivel. Egészen. A semmiért. Tudod… Majd megtudjátok… Ha nálam jártok. Kopogjatok. És beengednek. Ha…
A jenkik
2012.05.09. 20:16Címkék: jenkik
A bejegyzés trackback címe:
https://siczi.blog.hu/api/trackback/id/tr974499055
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.