Tapadok, ott vagyok veled, bár sose vágytam rád. Tartva tartottalak, el nem engedtelek. Most remegek. De te csináld csak még, hisz tudom, hogy élvezed. Üvegen át a világ maga az ablak, merev kiterjesztése áttetsző önmagadnak. Kifolysz mégis kezeim közül, egyre gyengül szíved alkuval szelídült alkonya, majd belesimulsz a földbe. Tudd meg, senki sem látott, most is csak cipőm talpa les rád bárgyú mosollyal, kavicsot köpköd a Hold és a Nap. Senkivé teremtettek a csillagok felettem.