Időt hajlít a tér. Most minden csak ennyit ér. Fújom még a füstöt, de minek? Áttetsző karikákat fodroz a légyszaros csillár, valaki hoz még egyet. A maszatos pohárra emeli mindenki vérben ázó tekintetét. Csak én tudom, hogy ezt már nem iszom meg. Majd rájönnek. Az ilyenkor barátok. Az egyik elviszi. Majd üvegcsörömpölés a söntés végéből. Neki sem kellett volna. Én tudtam. Ő nem.
Vályogba fojtva
2012.05.09. 20:30Címkék: vályogba fojtva
A bejegyzés trackback címe:
https://siczi.blog.hu/api/trackback/id/tr334499081
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.